Kelley Armstrong: The Summoning I.
Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…
Személyes vélemény (SPOLIER VESZÉLY!) :
Eleinte egy kicsit félve álltam neki a könyvnek, mivel több helyen is olvastam, hogy elég unalmas (főleg az eleje) és kiszámítható a könyv. De kellemesen csalódtam.
A történet lényegében annyi, hogy a főhősnőnk, Chloé amint belép a serdülőkorba, elkezd szellemeket látni. Bekerül egy otthonba, a Lyle Házba, ahol megismerkedik a többi gyerekkel is. Később kiderül, hogy okkal vannak itt és nem véletlenül ismerték meg egymást.
Alapjába véve tetszett a könyv. Nekem már ez elején izgalmas volt, tetszettek a párbeszédek, Chloé gondolkodása. Kifejezetten tetszett, hogy szorult a helyzeteket egy filmként képzelte el, aminek ő a rendezője.
Folyton vártam, hogy történjen valami, de maga a történet akkor kezd igazán beindul , amikor már a Lyle Házban vagyunk. Sok minden nem történik a könyvben, de nem szabad elfelejteni, hogy a három részt, a trilógiát együtt kell nézni. A végén volt egy nagy csavar (most nem lövöm le), amit én személy szerint nem vártam, úgyhogy meglepő fordulat volt.
Viszont mindenképp meg kell említenem a zavaró pontokat. Elsőként a helyesíráshibák, ami tudom, hogy nem a szerző hibája, de nagyon bosszantó volt. Jó pár párbeszédnél hiányzottak a ’-’ jelek. Először arra gondoltam, hogy azok Chloé gondolatai. Csak később esett le, hogy az a párbeszéd része. Volt pár elgépelés is, de azokat túl lehetett élni. Másodiknak ott voltak Chloé vitatkozásai saját magával. Sok félelmetes helyzetben elkezdett magával vitatkozni, hogy mi a helyes cselekedet. Nem egy kicsit erőltettek voltak, ahelyett, hogy cselekedne, leáll magával vitatkozni...
A szereplők nagyrészt rendben voltak, jól ki voltak dolgozva (Rea volt a kedvencem). Viszont Tori az agyamra ment. Oké, kell egy gonosz karakter, aki nem szíveli a főhősünket, de Tori nekem már túl sok volt.
Összességében tetszett a regény, kicsit lehetett volna több szellemlátás, akció, mivel így kicsit unalmas, egysíkú volt. Mindenesetre várom a folytatást.
Értékelésem: 6/10
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mats Strandberg, Sara B. Elfgren - Tűz [
